Psyche

Különös a tárgy, szokatlan a mitikus varázs, mely mesebeli légkörrel veszi körül az egész regényt. Mintha a véres háborúk vad zivatarában kimerült, elcsüggedt emberek egy varázstükröt látnának maguk előtt, melyben minden lehull róluk, ami anyag, csak lelküket pillantják meg benne. Psychét, az emberi Lelket - aki szenved, sóvárog s a Reményt, e lángoló szárnyú Chimerát kergeti. Emeralda a világon uralkodó Anyagiasságot, Astra a dogmákkal tele, önmagát dicsérő Tudományt, a Faun a Csábítást, Erósz pedig az Ideált allegorizálja. A Szfinx, az Örök Talány, hallgatva nézi a küzdelmet. Az ember, ki a varázstükör megelevenedett alakjaiban saját életét látja maga előtt elvonulni, az ő fájdalmaival s reményeivel együtt... ugyanúgy szomorkodik és örül Psyche sorsának: mert érzi, hogy nagyon hasonlít hozzá... (Het Leven, Amsterdam)