Sissy

Volt egyszer egy királyné, sőt király- és császárné, akit a mai napig titok övez. Titok és rajongás. Az angolok úgy hívták: a fairy queen, a tündérkirályné. Az osztrákok, a bajorok, a görögök, a franciák ünnepelték, amerre járt, a magyarok pedig a mai napig a legkedvesebb uralkodónéjukként tartják számon.
Sissy - vagy, ahogy hivatalosan nevezték, Erzsébet királyné -, akrobatikusan lovagolt, fantasztikus ügyességgel tornázott, többször is megmászta az Alpok csúcsait, társalkodónői kidőltek, nem bírták tartani vele a lépést - és nagyszerű verseket írt. Azonnal beleszerettek az urak - és talán a hölgyek is -, és ami mindennél több: egy független, szabadságszerető nő volt. Egy érző szívű, gyönyörű asszony, persze hibákkal, hiúsággal, szeszélyekkel - de még a hibáiért is lelkesedett minden hódolója.
És magányos volt, mérhetetlenül. Sötét árnyak, tragédiák kísérték életét. Ő maga is tragikus lélekként, utakon és tévutakon át kereste a szabadságot, miközben forgott körülötte a cárok, királyok, császárok, bankárok, tábornokok csillogó forgószínpada. Hagyta, hogy ünnepeljék, hogy rajongjanak érte, neki nem a rang számított, hanem a lélek. Az egyszerű embereket éppen úgy magához ölelte - vagy talán még inkább -, mint az arisztokratákat.
Miben rejlett a titka? Ez a regény néhány fontos pillanatot villant fel az életéből - egy frivol, erotikus, gazdag és mélyen érző nő életéből.