Edgár

Unokaöcsém: csodabogár, ezt azonnal megmondom, kedves barátnőm. A csodabogár, aki csakúgy úszkált egy fekete kabátban és egy mogyorószín nadrágban, furcsának, bohókásnak tetszett mindjárt, fakó szőkén pelyhedző szakállával az álla körül, kutyára emlékeztető bajszával, nagyon is rövid orrával, s hízelgő tekintetű szempárjával, amelynek kék fényében keleties szempilla tükröződött. Hol egyik, hol másik lábán állva s állandóan rángatózva, mintha csak azt várta volna, hogy felmászhasson az asztalra vagy a szekrény tetejére. Legtöbbnyire behajtott karral s lelógó kézzel álldogált, mint valami tréfamester, aki szeretné adni a szépet. Nem járt, hanem röpködött s oly éles csengésű hangon beszélt, hogy Couic, a kiskutya, majdnem megfulladt dühében. Csukják el ezt az állatot! kiáltotta Gabriel.