Az életről

Van egy anekdota arról a vitáról, ami egy zsidó és egy keresztény közt lefolyt. Úgy mesélik, hogy a keresztény ahelyett, hogy a zsidó fondorkodásaira felelt volna, rácsapott annak kopasz feje tetejére s azt a kérdést vetette fel: Na, mi csattant? A te kopasz fejed vagy a tenyerem? S lám, e kérdéssel a hit felől való vitatkozás helyébe egy új, megoldhatatlan kérdés került. Ilyen kérdés járja már a legrégibb idő óta az élet tudományáról az emberek igaz tudása mellett. Nagyon régi időre megy vissza az élet eredete felől való vita. Honnét ered? Egy szellemi kútfőtől vagy az anyag különböző összetételéből? Ez a fejtegetés még mindig tart, sőt be se lehet látni a végét, mert rég elhagyták a célját a vitának s mert függetlenül a céltól vitáznak az élet felől; e szó alatt élet nem is magát az életet gondolják, hanem a forrását és a jelenségeket, amelyek vele járnak - írja olsztoj művének bevezetőjében. A nyájas olvasó enek ellenére ne számítsson semmiféle tudományos fejtegetésre, az élet eredetének anyagi, materiális feltárására. Nem. Tolsztojhoz híven lelki, spirituális válaszokat kapunk, ám azok sem a megszokott Tolsztojt idézik. Fordítója, Nagy Sándor így ír erről: A »művelt« nyugatnak Tolsztoj, a művész, félisten számba ment, ellenben az a gondolkodó Tolsztoj, akinek a művész csak formát adott, az a művelt nyugat számára egy szegény, szánandó varga maradt, aki szandálokat szállított hosszúhajú tolsztojistáknak. Mert ez a világ szellemi szemek híján csak sajgó tyúkszemeivel nézett műveire. Majd egészen másként fog kialakulni életpályája, ha sajgó lelkiszemékkel néznek bele abba a fényes sávba, amelyet szellemünk egén végigszántott.