Maestro!

A Maestro! a komolyzenéről szóló könyvek között világviszonylatban kimagasló példányszámban fogyott. Kezdetben különösen Nagy-Britanniában rosszul fogadták, mert szentségtörésnek tartották, hogy bemutatom a múlt és jelen karmestereinek gyarlóságait.
Ez talán a legundorítóbb könyv, amit valaha olvastam. (Michael Tanner)
Idővel azonban olyannyira elfogadták a könyv igazságait, hogy azok szinte közhelyesültek. A vád, amellyel elsőként én illettem őket, hogy a hatalom és a pénz érdekében elárulták a hivatásukat, mára bizonyított ténnyé lett.
Könyvem célja megvizsgálni a karmesterek hatalmának eredetét és természetét, valamint hatását hivatásuk jelenlegi hanyatlására.

Aki semmit sem tud a hatalomról, sorra minden ismertetőjegyét felfedezheti, ha jól megfigyeli a karmestert. (Elias Canetti)

Hogy mi kell a felemelkedéshez? Nem sztárolás és sztárok, hanem a mű, a szerző szándékainak és a közönségnek a tisztelete. Jó kritika, amely hiteles értékmérője tud lenni rangnak és teljesítménynek. És az államnak polgárai lelki egészségének védelmében legalább úgy kellene támogatnia a komolyzenét, mint azt a nagy nemzetközi cégek térnyerése előtt, a hatvanas évek elején tette.
Norman Lebrecht

Nem játszik hangszeren, nem okoz lármát, és mégis a zeneteremtés képzetét kelti.

A mesterség a tizenkilencedik század közepén alakult ki, mikor a zeneszerzők felmondták a felelősséget partitúráik vezényléséért.

Százhúsz esztendő alatt a karmester a zeneszerző udvarának alázatos szolgájából a zenei sors urává emelkedett.

A vezénylés ködös és meghatározatlan természetét tekintve egy jó karmester művészetét lehetetlen definiálni.

Valamely maestro képességeinek vegypróbája, hogy hogyan hat egy megállapodott társulatra.

A jó karmester életet lehel az új műbe.

Az előadás nem kottaolvasás, hanem értelmezés. (Fischer Ádám)