Exit

A regény a Kossuth Kiadó és a Microsoft Magyarország 2011-es e-könyv-írói pályázatának irodalmi kategóriájában 3. díjat nyert. Az Exit kisregényként speciális mű, formailag, tartalmilag egyaránt. Novellaszerűen építkező, és narratíváját több személy elbeszélése adja, keretként és a regényen áthúzott vezérfonalként mégis meghatározó az első bekezdés elbeszélőjének látószöge, a nővéré. A szín egy kórház és annak terei, ahonnan a szereplők barangolásai mégis kifelé történnek, vissza a XX. század történelmi eseményei közé. Az álmok útján, az élet és halál határmezsgyéjén az elbeszélések jelen idejűvé válnak. Megszűnik az idő. Minden halál is az életről szól. És az életben is minden álom, minden emlék kortalan, a lineáris történelemszemlélettől teljesen független, nem ismeri az idősíkokat, határokat. Az „exit” kijáratot jelent, az „exitus” latin szóval jelöljük a halált. „Én inkább átjárónak nevezném” – írja a szerző. – „És ebben az átjáróban az ember összecsomagolt poggyászát kibontja, szétszedi, búcsút vesz a dolgaitól, elszámol a holmikkal, hiszen nem vihet magával semmit, még amit születésekor hozott, azt sem. Megszerzett tapasztalatait, a drága, boldog és a fájdalmas kapcsolatok emlékét talán magával viheti, de erről keveset tudunk. És jó, ha azokat is, legalább részben, itt hagyja. Mert mindenki élete, tapasztalata tükörként szolgálhat másoknak. A regény eredeti címe: Tükörvár. Szereplői valóságos személyek, történeteik kronológiailag és az eseményeket tekintve historikusan is hitelesek, az oral-history részei. Az elbeszélők közül sokan már nincsenek velünk. Akik még igen, ők egyre gyengébbek. Mindnyájuknak szerettem volna emléket állítani. A szereplők maguk sem tudták, és nem tudják ma sem, hogy kapcsolati kötéseik sokkal erősebbek, szorosabbak, és hogy az összefüggések sorsaik között nyilvánvalóak. Hogy egymás ismerősei lehetnek, azzal sem voltak, és nincsenek tisztában. Idős emberek ők, akik most már csak egymás mellett élnek. És életükkel tükröt tartanak minden arra járó lélek felé, aki tükörbe tekinteni szándékozik. Ez az egyetlen, ami maradt, amit megtehetnek, és már nagyon kevés az idő. Ezzel az írással szerettem volna megnyújtani. És talán törhetetlenné tenni a tükröt.” A regény bepillantást enged egy zárt és misztikus világba, egy kórház mindennapi életébe, és egy olyan közösség rendjébe, amit meghatároznak az ünnepek, szokások, hagyományok, az emlékezés/emlékezet, és annak fontossága. A történetek közt felvetett még fel nem dolgozott problémákra keres és talál megoldást, magyarázatot, a holocaust személyes aspektusait érinti, és igyekszik vigaszt nyújtani.