Nero

Payton Tizenhét évesen nem volt könnyű elszökni otthonról. Bár valljuk be, sem előtte, sem az azóta eltelt tíz évben semmi nem volt könnyű számomra.   És tulajdonképpen jól vagyok. Mondhatni. Csak arra van szükségem, hogy tovább küzdjek, rejtőzködve éljek. Tartsam magam távol az emberektől, a gondolataiktól.   Szóval, amikor egy férfi besétál a nyitott teraszajtón az otthonomba és az életembe, félnem kellene. Megijednem. Rettenetesen megijednem.   De lehet, hogy sokkal megtörtebb vagyok, mint ahogyan azt gondoltam, mert egyáltalán nem érzem ezeket.   Inkább kíváncsivá tesz.   És azon tűnődöm, hogy talán az életem irányításának módja az, ha beadom neki a derekamat… Nero Amikor először vettem el egy ember életét, tudtam, hogy nincs visszaút. Normális életre többé nem lesz lehetőségem.   Így hát ahelyett, hogy elmenekültem volna, holttesteken átküzdve magam megteremtettem a saját sorsomat. Azzal, hogy létrehoztam a Szövetséget.   És ez nekem így megfelelt. Elégedett voltam annyira, hogy folytassam.   Egészen addig, amíg be nem léptem azon a nyitott ajtón az otthonába és az életébe.   El kellett volna menekülnöm. Vissza kellett volna fordulnom azon az ajtón, de nem tettem.   És most az élete veszélyben van.   Így van ez a rosszfiúkkal. Boldogan festem vörösre az utcákat, hogy megvédjem azt, ami az enyém.   És Payton az enyém. Akár tudja ezt, akár nem…