Ásta

Ásta. Reykjavíkban az 1950-es évek elején ezt a nevet adja Sigvaldi és Helga másodszülött lányuknak. „Ásta léte a szeretetből fakad, és szeretetben nevelkedik majd" - gondolják a szülők, hiszen a kislány az izlandi irodalom egyik nagy hősnőjének nevét viseli, ráadásul az ást szeretetet jelent. Azonban az idill nem sokkal később szertefoszlik: Helga elhagyja férjét és lányait. Ásta nevelőanyához kerül. Mamácskával egészen a kamaszkor beköszöntéig csendesen élnek, ám ekkor a lány nyugtalanná, pimasszá és izgágává válik. Egy iskolai incidens után, tizenhat évesen a fővárosból egy tanyára küldik, hogy ott töltse a nyarat. Itt, a Nyugati-fjordokban talál rá először a szerelemre Jósef oldalán. Ez az új érzés segíthet Ástának, hogy áttörje a gátakat, és beteljesítse sorsát, amit a nevében hordoz. Ez a lírai, érzékeny, sok hangon megszólaló új Stefánsson-regény - mely kirakósként áll össze a szereplők emlékeiből és az érzéseikhez kapcsolódó költői asszociációkból - egyszerre szól a szeretet sürgető vágyáról és az arra való képtelenségről. Ahogy a Deutschlandfunk írta: olyan ez a könyv, mint egy szomorú Chet Baker-jazzballada.